2. fejezet
Véletlen találkozás
-Ma nem jössz át estére? – kérdezte Huni. Mostanában nagyon sokszor aludtam nála és nem tudom átmenjek-e ma is. Azon a srácon jár még mindg az eszem. Annyira más volt és olyan kedves. Össze vagyok zavarodva.
- Hát nem is tudom Huni. Majd legközelebb, megaztán mostanában elég sokszor voltam nálatok, nem szeretnék gondot okozni a szüleidnek és a terhetekre sem szeretnék lenni. – magyaráztam neki. Nem is nevezném mentegetőzésnek, mert végülis igaz amit mondtam.
- De nem zavarsz senkit és a terhére sem vagy senkinek! – könyörgött Huni. De inkább nem nézek rá, mert nemakarom meggondolni magam.
- De nem ma nem megyek át majd áskor, oké?
- Jólvan! És megérkeztünk….. Na szevasz öregem! – köszönt el Huni és elballagott.
- Hali!
Eléggé elfáradtam a mai napon. Meg tele van a fejem mindennel…. Menjek holnap suliba? Nem is tudom. Na jó megyek, de csak azért mert nem szeretném Hunit egyedül hagyni. Már csak pár lépés és elérem a ritka ronda barna emeletesház ajtaját. És még lépcsőzhetek is egy kicsit, ugyanis a hatodikon lakom. Szépen felvánszorogtam a deszkámmal a kezemben és beléptem a lakásba. A bátyám ott van, ahol hagytam. Bementem a szobámba és a deszkámat begurítottam az asztal alá. Annyira nem vagyok fáradt, hogy aludjak, inkább gitározok. Imádok gitározni. Már régóta játszom, úgy 11/ 12 éves korom óta. És természetesen ez is egy klassz elfoglaltság a sok közül, amivel kiidegelhetem a bátyámat. Mikor megpengettem pár húrt már meg is szólalt.
- Hé kisköcsög! Hagyd már abba! – ordított át Máté bátyám a szobájából. Leköcsögözött? Mi az, hogy engem leköcsögözött már megint? Csak mert rózsszínben vagyok? Hát megáll az eszem. Na ná, hogy visszaszólok.
- Mér mert nem hallod azt a szar pornódat? Dehogy hagyom! – na most aztán jólmegmondtam neki! Büszke vagyok magamra. Lepengettem még pár húrt, erre felhangosította azt a valamit, amit épp nézett. Naná, hogy pornó! Mi más lenne? Na mi lesz, ha anya megtudja, hogy állandóan pornót néz? De azt hiszem abbahagyom a gitározást, mert ennek a nőnek a visítozása megőrjít.
- Tudod te hogyan kell ezt cinálni! – mondta a bátyám.
- Csak a nő visítozása miatt csináltam! – puffogtam neki.
- Nem te kisköcsög, hanem a csaj! – röhögött. Hát ez jó. Még le is aláz. Elegem van ebből a majomból… Már úgy nyólc óra van, úgyhogy elindulok fürdeni.
- Áúú!!! Basszki! – kiáltottam fel, mikor elvágódtam a deszkán.
- Visszapattant mi? – röhögött Máté, miközben én visszatoltam a deszkámat és feltápászkodtam a földről. Eléggé megütöttem magamat, de férfiből vagyok. Azt hiszem Máté már megint túl sokat ivott, mert aktívan társalog velem. Miután biztonságosan kijutottam a szobámból bementem a fürdőbe. Miközben engedem a vizet fogatmosok, mert időt szeretnék spórolni. Finom meleg volt a víz és minimum fél órát ott feküdtem a kádban. Megkerestem az órámat a ruháim között és láttam, hogy már fél kilenc van. Na ennyit az időspórolásról. Megfogtam magam és átmentem a szobámba, majd felöltöttem éjszakai öltözékemet. Ami történetesen egy pólóból és egy nadrágból áll, ami rózsaszín alapú, fehér felhők és fekete betűkkel tarkított. Msn-re már nem volt kedvem felmenni, inkább lefeküdtem aludni. Igen fáradt vagyok, ugyanis ma már kétszer elestem a deszkámmal és túléltem egy műtétet az iskolában és had ne soroljam. A tanulást is kihagyom én okos vagyok análkül is. Inkább csak bepakolom holnapra a könyveimet. Aztán befeküdtem a már hónapok óta beágyazott ágyamba. Miközben feküdtem az ágyamban a plafont kémleltem és gondolkodtam. Vajon miért taglóztam úgy le, amikor előttem állt az a fiú? Hiszen az csak egy srác, akit letepertem…De mégis…van benne valami más, valami különleges, valami nem tudom mi. Még néztem egy ideig a plafont, majd elaludtam. Furcsa álmom volt. Először valami édességes bódénál álltunk Hunival egy deszkán. De tényleg eggyen. És az álmom végén újra láttam annak a fiúnak a mosolyát, de csak egy pillanatig, aztán felkeltem a rondán recsegő ébresztőmre. A hangja eléggé hasonlít az iskolacsengőre, úgyhogy képzelhetitek milyen szépen kelek. Úgy ijedek ki az ágyból. Másoknál az anyák mennek be és simogatással keltegetik a gyerekeiket én meg úgy esek ki az ágyból a recsegő csengő miatt.Nos miután felkapartam magam a padlóról rendbetettem magamat mint minden reggel.Megalkottam a tökéletes frizurámat, aztán felkaptam a táskámat és kiviharoztam a lakásból. Igen szép idő van ma is, de nem vagyok olyan vidám mint tegnap. Bevallom még eléggé fáj a hátsóm az előző napi szobás balesetem miatt. Erről jut eszembe a fura srác. Nem tudom miért,de támadt bennem egy olyan érzés, hogy ma szeretnék vele találkozni. Igen én ma szeretnék vele találkozni újra. De ma biztosan nem lesz a parkban. De azért egy próbát megér. Fő az optimizmus. Eközben beértem az osztályba. Elindultam Huni felé, aki már megint furcsán nézett rám, de most tényleg nem értem miért.
- Hali! – köszöntem, neki mintha nem vettem volna észre rajta, hogy csodálkozik.
- Csá! – köszönt.
- Neked ma már megint mi a bajod?
- Nincs nekem semmi bajom. – vágtam értelmetlen képet.
- Úgy léptél be az ajtón mint valami, mindenkit legyőző izomtorony.
- Tényleg?
- Jah. De minek köszönhetem? – röhögte el a végét.
- Nem értem miről beszélsz….de mi lesz az első óra? – próbáltam elterelni a szót.
- Nemtom… De hiányoztál este! – mondta és megrángatta a szemöldökét. Én erre ijedt arcot vágtam, aztán kihúztam magam.
- Nekem volt másom… – simítottam végig a hajamat. Erre ő hátra hőkölt és valami nagyon vicces pofát vágott, majd vékony hangon, de suttogva megszólalt.
- Ki? A bátyád?
- Dehogy! Te hülye! El sem tudom magunkat képzelni! Fujj! – fintorogtam és lecsaptam Hunit.
- Áu! – nyögött fel. – Én viszont igen, kedves Máté Borikája! – folytatta.
- Nem vagyok Bori! És azért mert egyszer véletlenül megölelt, még nem vele vagyok esténként! – mondtam, erre ő próbált újra hozzátenni valamit, de én közbeszóltam. – És nem még csak a legnagyobb véletlenségből sem mászott rám soha este. Aztán vártunk egy kis időt, mire Huni újra kinyitotta a száját.
- Take-kun?
- Mi van már megint? – fordultam felé kelletlenül, mire ő elvigyorodott. Jájj! Ez már rosszul kezdődik!
- Akkor kivel voltál az este?
- Hát…Nem mondom meg! – persze azért, hogy kinevessen? Köszönöm nem kérek belőle!
- Na! Ne légy már ilyen gyerekes!
- Nem! – makacsoltam meg magam.
- Miért nevetnélek ki? – értetlenkedett. Ezt úgy kérdezte, mintha még soha nem nevetett volna ki. Tegnap is, amikor jöttem vissza a mosdóból, még be sem léptem az osztályba már rajtam röhögött.
- Nem vagyok hülye! Még jó hogy nem mondom meg! – erre becsöngettek és bejött a matektanár. Mázlim van! Nem kell elárulnom rejtegetett barátomat, Mackó urat. Mackó úr egy fehér, piros masnis plüssmaci, akivel alszom. És nem kell kinevetni. Ha ezt Huni megtudná, száz százalék, hogy több hónapon vagy éven keresztül rajtam nevetne és a macimmal szivatna. De most szerencsére elterelte a figyelmét a tanár fura frizurája. A hajszálai szanaszét álltak.
- Hogy lehet valaki ennyire igénytelen? – szörnyülködtem.
- Jah. Szörnyű ez az ember. – helyeselt Huni és mind a ketten tátott szájjal figyeltük, ahogy felírt valamit a táblára.
- És ez a valami tanítja a kedvenc tantárgyamat. – mondtam és a homlokomhoz csaptam. Miután már többen is ránknéztek, hogy mit figyelünk annyira, kinyitottuk a füzetünket és én jegyzetelni kezdtem. Huni persze mint mindig firkálgatott. Nagy hatással lehetett rá a tanár frizurája, mert egy óriási szénakazalt firkantott a lap közepére. Lelkesen mutatta meg a rajzot én meg csak bólogattam, hogy igen Huni neked is szükséged lenne egy agycserére. A matek óra így ment el, Huni rajzaival. A szünetben kénytelen voltam kimenni a mosdóba a tükörhöz, mert már nagyon irritált a tanár ronda frizurája. Muszáj volt megnéznem magamat, hogy ugye én nem úgy nézek ki mint ő. Aztán a tükör előtt felsóhajtottam, hogy nem én nem vagyok olyan mint a szénakazal, aztán megkönnyebbülve ballagtam vissza az osztályba. Huni annyira elméjült abban, hogy a szendvicséből kiszedegesse azt, amit nem szeret, hogy megúsztam egy szünetnyi nevetést. Én nem voltam éhes, inkább ültem és figyeltem Huni rajzait és, amikor kedves padtársamnak nem volt tele a szája még beszélgettünk is. Az osztályba bejött egy gyerek, akire Huni egyből felfigyelt.
- Nini! Egy emos!
- Aha. Azz. Mit keres egy emos az osztályban? – szörnyülködtem.
- Mit tom én, de erről eszembe jutott az az autós vicc.
- Jah az nagyon klassz és totál igaz! De ne mond el! Múltkor már elég viccet hallottam tőled egy életre. – erre bólogatott, hogy igen ő aztán tud, aztán kuncogott egyet és folytatta az evést.
- Hogy tömöd a fejed! – nevettem egy kis idő elteltével.
- Haha! Csak azért. hogy ne járjak úgy mint te általában! – mondta és betömött egy jókora szendvicsdarabot a szájába.
- Vicces! De inkább igyál mert még megfulladsz. – mondtam neki, mikor már majdnem elkezdett könnyezni. Erre belekortyolt az üvegébe és egyből megszólalt a csengő.
- Sikerült! – kiáltott fel Huni.
- Mi is?
- Nem lettem olyan lúzer mint te! – nevetett én meg jól odasóztam neki egyet.
- Nyugi haver csak ugrattalak! – aztán rámmosolygott én pedig reflexszerűen viszonoztam, pedig nem érdemli meg. Ekkor egy ismeretlen tanár lépett be az osztályba, mert hiányzik a biológia tanárunk. Bejelentette, hogy összevont óránk lesz egy másik osztállyal és filmet fogunk nézni. Elvezetett egy másik terembe minket, ahol már ült egy másik csapat gyerek. Hunival mi maradtunk utoljára és már csak két hely volt. Amikor megláttam, hogy ki ül, amellett a két hely mellett, majdnem elkapot a szívhroham. Hirtelen felgyorsult a pulzusom és még az is előfordulhat, hogy elpirulhat.
- Te. Én nem ülök az emos mellé. – súgta oda nekem Huni, kizökkentve a csodálkozásból. Erre én bólintottam és leültem a tegnapi áldozatom mellé.
- Hali! – köszöntem a fiúnak.
- Khömm. ..Szia! - mosolygott vissza és engem megint csak elkapott az a fura érzés ami tegnap is meglepett. Nem értem, hogy mi lel engem mindig, amikor rámnéz. Hisz ez csak egy fiú. Az óra folyamán már nem szóltunk egymáshoz többet, csak figyeltük a filmet. Fura volt vele ismét találkozni, a tegnapi után, mivel mégiscsak ráestem. Letepertem szó szerint. És azért is fura, mert én még soha nem láttam itt az iskolában, és még csak a suli környékén sem. Pedig rá tuti felfigyeltem volna…A film alatt csak egyszer váltott pózt. Egy nagyon kis ideig normálisan ült a széken, aztán pedig egy lezserebb pózt vett fel. Szétterpesztette a lábait és lejjebb csúszott a széken. A filmmel még nem végeztünk, amikor kicsengettek. Ő felállt és elindult kifelé. Én nem tudom miért, de reflexszerűen utána szaladtam és megint csak mondogattam, hogy bocsánat a tegnapi balesetért, ő pedig csak mosolyogva hajtogatta, hogy semmi gond, már nem is érzi annyira.
- De tényleg nagyon sajnálom!
- Jólvan! Ha megadod az msn címedet én tényleg elfelejtem a tegnapi bénázásodat.
- Oké! Tessék leírom egy papírra. – mondtam és gondolkodás nélkül előkaptam egy papírt és leírtam neki a címemet. Meg is lepődött de elvette a cetlit és elköszönt. Elindult az osztálytársai felé de mögöttük haladt, nem ment oda senkihez beszélgetni. Én csak néztem utána, aztán Huni jól belém jött.
- Dejavu! Kössz Huni!
- Nem értettem hová rohantál és hogy miért hagytál ott. Csak nem az emos után szaladgáltál?
- Ez volt az a gyerek, akit tegnap elütöttem és odaadtam neki vlamit, amit tegnap elhagyott. – mondtam neki a légből kapott kifogást. Nem szeretném, hogy megtudja, hogy megadtam egy emosnak az msn-címemet. Még letagadná, hogy ismer és vége lenne a barátságunknak.
- Akkor, jó már azt hittem, hogy leváltasz egy emosra.
- Dehogyis! – mondtam és visszamentünk az osztályba. A nap további része elég unalmas volt és az utolsó óránk el is maradt, aminek Hunival igen csak örültünk, mert ez azt jelenti, hogy megyünk deszkázni. Jó lenne, ha találkoznánk megint azzal a fiúval, akinek még mindig nem tudom a nevét. Hazafelé ismét együtt mentünk félútig, aztán útközben találkoztam Mátéval. Éppen sört ment venni a boltba. Hát ez nagyszerű! Itt a bátyám! Mit keres ez itt? Miért most jön? Csak ne állítson meg! Úgy elhaladt mellettem, mintha itt se lennék. Ennek az ember általában nem örül, de én repesek az örömtől. Így legalább barmoktól tiszta házba érkezek haza. Otthon nem volt sok ennivaló, de talán a Máté azt is vesz. Nem hiszem el! Benyúlok a szekrénybe és nincs ott a csipszem. Ez tényleg megette a csipszemet? Odafutottam a kukához és térdreestem.
- Megette! – ordítottam fel. De aztán megláttam az órát és már csak pár percem van, hogy visszaérjek Hunihoz. Áthúztam a ruhámat és felkaptam a deszkámat. Aztán visszasiettem a konyhába, mert már porzik a torkom. Ma még nem is ittam semmit. Utána még a fürdőbe is besiettem a hajam miatt. Aztán megálltam, hogy ugye mindennel végeztem. És igen végeztem mindennel, aztán lerohantam a lépcsőn és már futottam is Hunihoz. Útközben imátkoztam, hogy ne fussak össze Mátéval. És nem nem futottam össze vele. Huni persze már topogott, hogy hol a fenében voltam, de nem izgatott. Én csak azon izgultam, hogy ott lesz-e az a fiú a parban. Ma tovább is maradtunk deszkázni, de ő nem volt sehol. Én mindig figyeltem minden felé de nem láttam. Az nem lehet. hogy elkerülte a figyelmemet. Nem én tényleg néztem mindig. Ami miatt többször el is estem, de nem ő ma tényleg nem jött el…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
