6.fejezet
Átváltozás
Szép nap ez a mai, hisz szombat van. Ez a hét egyik legjobb napja, mivel nem kell korán kelni és azt csinálok egész nap, amit akarok. Na és most felkelek. Itt a deszkám az ágy mellett. Közvetlenül rá léptem. Mit keres…. Istenem! Huni! Ma Hunis nap! Ma segítek neki. Nagyon klassz. Enniyt arról, hogy ma azt csinálok amit akarok. Hát de ez van, ha az emberre lehet számítani… Jajj de jó! Időben keltem. Még csak fél tizenkettő. Na és most azt teszem, mit minden reggel. Átöltözöm és belövöm a hajamat. Na és persze, ma reggelizek is.
- Jó reggelt kicsim! – köszönt rám anyám.
- Jó reggelt Anya! – köszöntem vissza.
- Micsoda?? Anya? – ugrottam vissza az étkezőbe. Mikor értek ezek haza?
- Igen… - mondta anyám.
- Mi is örülünk neked fiam. Azért a bátyád lelkesebben köszöntött minket. – jött ki az apám Máté szobájából. A kis genya már megint nyalizott. Mit ne mondjak, jó gyorsan feltakarította a sörrel fűszerezett nyáltengerét
- Boccs. Mikor jöttetek haza? Észre sem vettelek titeket. – mondtam, miután vágtam egy grimaszt kedves és odafigelő bátyám vigyorgó képébe. Hogy én mennyire utálom ezt a görényt! Szánalmas barom…
- Mi időben, csak korán elaludtál. – válaszolt anyám és letette a reggelimet az asztalra. Egy tál műzli. Hát ezt aztán bonyolult elkészíteni. Nem csoda, hogy korán lefeküdtem aludni… De jobb, ha nem várom meg, amíg megkérdezi, hogy mit csináltam tegnap, úgyhogy én most elmegyek és rendbeszedem magamat. Mivel ez egy Hunis nap, neki fogok kedvezni. Nem fogok annyi rózsaszínt felhúzni, hanem farmert, rózsaszín pólót és egy pulcsit kapok magamra. És most irány a fürdő. Miután belődtem a frizurámat leültem az asztalhoz és nekiláttam a reggelimnek. Már csörög is a telefonom. Miért is kéne pár percre nyugton hagyni? Befutottam a szobámba a telefonért és hát ki hív? Huni, muszáj felvennem.
- Hali! Itt a segítsük Hunit egyesület! – köszöntem neki.
- Nagyon vicces. – mondta mogorván.
- Mit szeretnél? Épp eszek.
- Akkor tömd a fejed gyorsan mert már itt várlak. – utasított rendre.
- Hol az az itt? – kérdeztem és letettem a kanalat.
- A ház előtt.
- Mit keresel te ilyenkor itt? Na mindeggy. Megyek már. – morogtam és kinyomtam a telefont. Hát a reggelinek annyi, de majd eszünk egy sajtburgert. Felkaptam a kabátom és bejelentettem, hogy megyek Hunival shoppingolni. Mindenki bólintott egyet, Mátét leszámítva, mert ő becsapta az ajtaját. Hát nincs szükségem a bólintására, megyek! Nos így léptem ki én a pinkisten, de per pillanat civilben.
- Hali! – köszöntem.
- Szevasz haver! – köszönt Huni.
- Na irány átváltozni! – szólalt fel és mutatott egy irányba.
- Mit akarsz te a kisboltban? – néztem rá értetlenkedve. Elég vicces, mert pont arra mutatott.
- Hogy hol? – vágott fancsali képet, majd megfordult. Aztán visszafordult és a fejére cspott.
- Na jó induljunk, legyünk minnél előbb túl ezen a baromságon. – mondtam és elindultunk. Felszálltunk eg metrora is, majd egy ruhaboltban kötöttünk ki.
- Nézd csak ez a sapka nem klassz? – kérdezte Huni.
- De, nagyon! Vedd meg és mehetünk tovább. – mondtam. Huni felpróbálta és úgy döntött, hogy megveszi. Bevallom, nem állt neki rosszul.
- Wow! Ez a gatya de klassz! – szólaltam fel. Aztán odajött hozzám és valami fura képet vágott. Ilyesmit gondolhatott, hogy „ez nem normális”.
- Te, ez rózsaszín! Én nem leszek rózsaszín, oké? – szólalt meg és lecsapta a kezeimet a nadrágról.
- Ja, és ráadásul ez a női részleg. – mutatott egy képre és arrébb rángatott.
- Jól van na jövök már. Na az a farmer igen szép darab. Vedd meg és menjünk már. – mutattam egy bő nadrágra.
- Jó, felpróbálom, de nézzünk már még pár felsőt is. – vette le a neki megfelelő méretű gatyát és odamentünk a pólókhoz.
- Nézd csak! Az ott deszkás! – szólt és odafutott a pólóhoz. Levett egyet és odatartotta maga elé.
- Aha! Ez tök jó és jól is állna! Tetszik. – mondtam, miközben az államat fogtam és bólogatni kezdtem.
- Akkor ezt is visszük. – ment tovább. Még levett pár pólót, zöldet, pirosat és egy kéket is.
- Oké. Irány az öltözők! – mutattam a kabinok felé. Elindultunk és pont volt egy szabad hely.
- Ez jól áll! – dicsértem, amikor felhúzta a farmert és a deszkás pólót. És ezt nem csak azért mondtam, hogy minél előbb végezhessünk.
- Ez is! – mondtam ismét, amikor egy másik felsőt vett fel. És így mondogattam tovább a többinél is.
- Ezzel meg is volnánk, de még kellene pulcsi is és még minimum két nadrág. – jött ki az öltözőből.
- Jólvan, de azokat a másik boltban mert itt már unok ácsorogni.
- Akkor ezeket kifizetem, te pedig kitalálod hová menjünk. – lépett oda a pénztároshoz. Mivel nem reggeliztem rendesen, most elmegyünk kajálni. Már több mint egy órája itt dekkolunk és meg is éheztem az egyik eladó miatt. Mi az, hogy itt előttem kajál? Felháborító…
- Na, akkor merre? – jött felém lelkesen Huni.
- Megyünk sajtburgerezni! Mivel nem tudtam miattad enni, most elég éhes vagyok.
- Na jó, de csak mert segítesz nekem! – egyezett bele. Elmentünk sajtburgert enni és mikor végeztünk alig tudtam felállni. Jól tele lettem. Utána ismét metrora szálltunk és egy másik butikba érkeztünk. Itt már nagyobb volt a választék, ami nekem nem épp van az előnyömre. Minnél több ruha, annál több nyüglődés Hunival.
- Hú! Azok a pólók őrületesek! – szólaltam fel és amikor elkezdtem volna futni Huni utánam kapott.
- Na nem! Nem mész te sehova! – intett helyre. Nem ér, hogy csak ő nézhet ruhát!
- Gyere! Azok a pólók sokkal szebbek. – mondta és egy rakat béna póló felé mutatott. Én aztán fel nem venném. Ilyet akkor hordtam, amikor anyámék öltöztettek. Elég rég volt, mit ne mondjak.
- Ha már stílust váltasz ne ilyenekre költsd a pénzed! – vezettem egy másik kupac felső felé.
- Igazad van Take-kun! Ezek sokkal jobbak! – csillant fel Huni szeme. Ez nem ígér sok jót számomra. Azt hiszem még nem most fogok innen kijutni.
- Megmondtam. – helyeseltem, de elég savanyú arckifejezésre váltottam, amikor minimum húsz pólóval indult el a fülkék felé. Ezt nem gondolhatja komolyan. Két órával később ki is jutottam onnan Hunival és az ő szatyraival. A cuccához külön poggyász vagy utánfutó kéne.
- Mennyi pénzt hoztál ember? – kérdeztem, amikor azt javasolta menjünk el mégeggy helyre.
- Apám megsajnált és jó sokat odanyomott a kezembe. Plussz hoztam a sebpénzemet is. Úgyhogy sok. – felelte.
- Értem. De az száz, hogy ma nem megyek veled el több helyre. – álltam meg.
- Nemár! Menjünk el mégeggy utolsó boltba! – könyörgött Huni.
- Nem haver! Most ezeket hazaviszed és majd máskor elmegyünk megint. – ajánlottam.
- Jólvan, de akkor ma megyünk deszkázni.
- Meglátjuk, ha hazaértünk. – mondtam és elindultunk a metro felé. Mikor megérkeztünk hazafelé vettük az irányt.
- Nem jössz fel? – kérdezte Huni, amikor már a házuk előtt álltunk.
- Nem, inkább hazamegyek, lepihenek és elmegyünk a parkba. – vigyorogtam rá.
- Jólvan! Csá haver! – köszönt el.
- Hali Huni! – köszöntem vissza és hazamentem. Máté nincs itthon, viszont a szülők igen. Befekszem az ágyba mert a lábaim menten leszakadnak. Elrúgtam a cipőimet a sarokba és bekapcsoltam a tévét. Nem megy semmi olyan érdekes, de nem baj úgyis hamarosan mennem kell. Most nem szeretnék msn elé ülni, mert még ott ragadok, ha Ádám fent van. Kimegyek iszok egy pohár vizet és újra rendbe szedem magamat. Finom hideg és hűsító volt ez a pohár tiszta víz és rendesen visszakaptam az életenergiámat. Íme a pinkisten feltöltődött. Ennek örömére megyek és görnyedek egy sort a tükör előtt is. Nem kellett sokat igazítanom, mert ezek a krémek megérik a pénzüket. Na most pedig deszkát fel és irány a park! Ádámmal nem találkoztam, úgyhogy baleset sem történt. Gurultunk egy jót, mint régen. Huni, hogy kedveskedjen nekem, a deszkás pólóját vette fel és a sapkát sem hagyta otthon. Mikor már elfáradtunk haza lökdöstük egymást. Mikor ismét hazaértem bedőltem az ágyba és csak feküdtem. Rossz volt, hogy nem láttam Ádámot, de jó, hogy segíthettem a legjobb barátomnak még a lábaim árán is. Hát igen, ez egy igen Hunis napra sikeredett… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
