|
7. fejezet
Az első csók
Nos én most elhúzok fürdeni. Felkeltem az ágyról és kimentem a szobámból.
- Szia Take-kun! – köszönt valaki. Ismerős és női hang volt, úgyhogy odanéztem ki is az.
- Á szia Bori! – köszöntem vissza. Bori Máté szombati csaja. Szombatonként elhozza és együtt töltik az estét itt nálunk. Kedves lány, de nem igazán értem, hogy miért pont a bátyámmal van.
- Heló kisköcsög! – csukta be az ajtót Máté. Hogy ezt ilyenkor miért nem halja meg anya? Nem érdekel megyek és fürdök! Úgy láttam kedves bátyám megint ivott és nem is keveset. Tuti lesz még itt valami az este. Kiengedtem a forró vizet és befeküdtem. Jó volt pihenni a mai nap után. Egész délután csak sétáltam, ácsorogtam és gurultam. Nem volt valami pihenős nap, mint amilyennek én azt elképzeltem, de legalább Hunit ezentúl nem fogják piszkálni. Már vagy tizenöt perce feküdtem mozdulatlanul, amikor hallottam, hogy valaki kiment az egyik szobából. Egy percre rá megint kiment valaki és talán ugyanonnan. Lépteket hallottam felém haladni, úgyhogy felültem.
- Hé Bori! Gyere kefélni! – nyitott be rám Máté. Én itt ülök a kádban meztelenül, ez az idióta meg benyit rám. Soha többet nem fekszem be a kádba! És azt hiszem egy életre megutáltam a meleg vizet.
- Te vadbarom! Tűnj ki innen! Nem én vagyok a te Borikád! – vágtam hozzá azt, ami épp a kezembe került. Az meg becsapta az ajtót. Talán még fel sem fogta mit csinált. Aztán hallottam, hogy Bori előkerült, mert elkezdte mondogatni, hogy na gyere te nagy állat és becsapták az ajtajukat. Valami olyasmi is kihallatszott, amikor mentem a szobámba, hogy na most aztán jól megbünteti, hogy csak úgy lecseréli őt rám. Fújj na ezt nem akarom hallani. Felöltözök és megnézem anyáékat. Nem lehet igaz, hogy ezekre nem jönnek ki. Én ki lennék akadva, hogy ha ezt kéne hallgatnom, mikor hazajövök. És a pinkisten elindult felfedező útjára. De nem talált semmit. Hova tűntek anyáék? Hát ezért viháncol ez a nyálgombóc ennyire a Borikájával. Azt hiszem visszamegyek a szobámba és felmegyek msn-re. Beültem a székembe és bekapcsoltam a laptopot. Mello is fent van, úgyhogy kezdhetek neki mesélni.
- Hali Mello!
- Dzsa! – köszönt vissza.
- Mizu? – kérdeztem.
- Semmi. De mi volt az emossal?
- Ne hívd már emosnak! Van neve is! – parancsoltam rá.
- Na és mi volna az?
- Ádámnak hívják. És amúgy meg csak sétáltunk és kaptam tőle rózsaszín vattacukrot, aztán meg meg puszilt! Istenem de szeretnék vele újra találkozni. – meséltem el neki a történtet.
- Hát ez nagyon jó! De miért pont egy emost kellett kifognod? – nyavajgott.
- Nem tudom, de tényleg jó!
- Te utálod az emosokat! – mondta Mello. Én is tudom, hogy utálom őket, de Ádám kivétel.
- Figyelj! Ádámra nem úgy tekintek mint emosra, megaztán nem is vágdossa az ereit meg semmi. Jófej ő! – magyaráztam.
- Hát ez kész, de az emos dologgal nem vagyok kibékülve. Viszont most megyek játszani, úgyhogy Dzsa, jónyocc! – köszönt el.
- Hali! Neked is! – köszöntem vissza. Miért megy ez mostanában ilyen gyorsan el? Jah mindjárt fél tíz. Már értem. Mello mindig fél tízkor megy el aludni és szeretne előtte játszani. Jé! Az Ádám is feljött! Hát mégsem olyan Ádám mentes a napom. Klassz!
- Hali! Zavarok? – kezdeményeztem és majd kiugrottam a bőrömből, amikor visszaköszönt.
- Szia Take-kun!
- Milyen napod volt? – kérdeztem. Milyen bátornak érzem magamat. Ezt tuti a fárattság teszi.
- Egész jó. Rajzoltam, meg írogattam meg ilyenek. – válaszolt.
- Tehát, akkor neked jó napod volt. Én egész nap boltokból boltokba mentem a legjobb haverommal, aztán meg elmentünk még deszkázni is. Alig pihentem. Utána a bátyám rámnyitott a fürdőben, mert azt hitte én vagyok a szombati kurvája.
- Prostituált, akarod mondani. – szólt rám.
- Igen. Bocsi! – mondtam és egy kis időre csend lett. Most én törjem meg a csendet vagy várjam meg inkább, hogy ő szólaljon meg először?
- Ugye…nem voltam tegnap túl…rámenős? – kérdezte végül.
- Nem. Dehogy. Ez a randival jár. – válaszoltam. Szeretnék egy kicsit bátrabbnak látszani és ennek az a legjobb módja, hogyha megmondom amit gondolok. Ha nem leszek nyíltabb, akkor nem lesz ebből semmi.
- Akkor jó! Ennek örülök. És…meglehetne ezt ismételni? – kérdezte.
- Persze. De most hol? – kérdeztem kíváncsian. Nekem aztán mindeggy hol találkozunk, csak találkozzunk.
- Hát. Tulajdon képpen, szeretnélek elhívni moziba.- mondta. De ennél letaglóztam. Ő most tényeg elhívott moziba, vagy csak álmodom? Csípjen meg valaki! Istenem, most tényleg egy igazi randira hívott. Ez sokkal jobb mint a tegnapi pink csoda.
- Nos. Akkor lenne kedved eljönni velem a moziba? – kérdezte.
- Igen. Szívesen elmegyek veled! Köszönöm a meghívást! – valahogy nem tudom, hogy erre mit kéne válaszolni, de az jött, ez lett leírva.
- Oké. Örülök, hogy eljössz velem. – mondta. Egy kicsit zavarban lehet, gondolom. És ennek örülök, mert így tudom, hogy nem vagyok szerencsétlenül gyerekes.
- És mit néznénk meg? – kérdeztem. Nekem fontos, hogy mire ülünk be. Kíváncsi vagyok, hogy mit nézett ki. Ez is elárulhat róla pár dologot.
- Nos, ha neked az jó, akkor a Kung Fu Pandát. Olyan vicces személynek tűntél eddig és nem annak a komoly és romantikázósnak, ezért is választottam ezt. De ha nem tetszik, akkor választhatunk mást is. – mondta. Hát ezek szerint odafigyel a másikra. És szerencsére ez én vagyok.
- Én már régóta szeretném megnézni a Kung Fu Pandát. Az jó lesz! Klassz választás. – dicsértem meg. Talán ezzel oldom egy kicsit a feszültséget.
- Akkor ezt is megbeszéltük. És akkor holnap ráérsz? Vagy nem lesz akkor jó? – kérdezte. Minnél előbb szeretnék vele találkozni, de holnap ez tuti ideális? Á mit érdekel, beleegyezek.
- Jó lesz holnap. Szerintem ráérek. – mondtam és elgondolkodtam, azon, hogy mi a fenét vegyek holnap fel.
- 7 órakkor jó? – kérdezte.
- 6 óra nem jó? – kérdeztem vissza, abban reménkyedve, hogy akkor is jó. Miért kell mindent a bátyámhoz igazítani?
- Hát a Kung Fu Panda az 7 körül kezdődik.
- Akkor jó lesz úgyis. – mondtam. Talán nem fog annyira figyelni majd a Máté.
- De mi a baj? – kérdezte. Hát érdeklődik irántam.
- Csak a bátyám minden hétvégén megmondja a szüleimnek, hogy hányra értem haza, mert ők hétköznap sosincsenek itthon. – magyaráztam neki el. Ú mi ez a zaj onnan a másik szobából? Szörnyű. Mikor költözik már el ez a barom?
- Értem. Ki a bátyád? – kérdezte. Elmondjam? Lehet, hogy ismeri és akkor aztán pofára esek. Nem visz el moziba…
- Hát Máté. Tóth Máté. Lehet, hogy ismered.
- Ha egyre gondolunk igen. Szőke? – kérdezte. Hát azt hiszem egyről beszélünk. De csak ki ne derüljön, hogy bírja.
- Igen szőke és magas és 19 éves lesz.
- Hogy én mennyire nem szeretem azt az embert. Nagy ellenségek vagyunk… - mondta én pedig majd kiugrottam a székemből. Milyen klassz, hogy a fiú aki randizni visz, szintén utálja a bátyámat.
- Megértelek. Ki nem állhatom. – osztottam meg vele érzéseimet.
- Hát, akkor holnap találkozunk a mozinál hétkor. Oké? – kérdezte. Máris elmegy? De legalább holnap mellette ülhetek egy órát vag többet.
- Oké! Akkor holnap.
- Jó éjt! Szia Take-kun! – köszönt el. Olyan szívdöglesztő ez, hogy Szia „Take-kun!”. Imádom.
- Hali! Neked is! – köszöntem vissza és elment. Hát akkor ennek a napnak is vége. Kimegyek inni. Ez a vadbarom meg mit keres itt a konyhában? Fújj. Vedel már megint. De legalább a nyálát nem csorgatja.
- Szeretlek Bori! – ölelt át de jó szorosan. Ennek meg mi baja van? Ma már másodszorra kever össze a szombati kurvájával. Elegem van ebből! Úgy ellöktem, hogy neki esett az asztalnak, majd szó nélkül beszaladtam a szobámba. Elég viccesen nézhettem ki…De mi a fene baja van ennek a nemnormálisnak? Fú de undorító. Nem rég fürödtem! De azt hiszem ezek után nincs sok kedvem újra fürdeni. És eléggé el is álmosodtam. Lefekszem aludni, másnap úgy is korán kelek.
Ismét szépen ébresztett a csengőm, azonban ezt a napot semmi sem tudja elrontani. Elmegyek reggelizni, mert eléggé megéheztem. Ma is műzlit eszek. Tök jó. Nos ezzel is végeztem és egyáltalán nem laktam jól. Nekifogok a háziknak. Nincsen sok, mert csak a matekot csinálom meg. Erre elég is volt egy fél óra. Elmegyek hajat mosni, de szó sem lehet arról, hogy befeküdjek. Inkább csak fölé állok. Na és most melyik samponomat válasszam? Az epreset vagy a málnásat? Eg pinkistenhez pink illik. A málna igen lilás, úgyhogy pinkebbet választom, azaz az eper lesz a nyerő. Megmostam a finom eper illatú samponnal a hajamat, majd megszárítottam. És persze belőttem végül, ahogy mindigis szoktam. Mivel még van 7 órám szerintem átugrom Hunihoz de áthúzom a pizsomámat előbb. Hát én ma pinkisten leszek ismét. Na most, hogy ez is megvolt én indulok is.
- Hali! – köszöntem Huninak, mikor megérekzetem hozzájuk.
- Szevasz! – köszönt vissza.
- Jöttem szórakozni, mert ráérek épp.
- Gyere! Nekem sincs sok dolgom. – vigyorgott.
- Na játszunk egy kicsit! – javasoltam.
- Benne vagyok! – mondta és befutottunk a szobájába. Bekapcsoltuk a tévét meg mindent ami kell, aztán nekiálltunk.
- Te, én éhes vagyok! – szólalt meg Huni egy óra elteltével.
- Hozok csipszet. – állt fel és kiment a szobából.
- Én ezt nem tudom kinyitni! – ordított a konyhából.
- Megyek már! Segítek! Tudod, én vagyok a „Segítsük Hunit Egyesület” vezetője és egyben egyetlen tagja is. – mondtam, majd kimentem hozzá a konyhába.
- Jól van én addig vissza megyek. – mondta és ott hagyott egyedül, hogy had nyüglődjek a zacskóval.
- Sikerült! – kiáltottam fel és beleöntöttem egy tálba a csipszet. Visszamentem szobába.
- Ügyes vagy! – dicsért meg Huni, amikor átléptem a köszöböt. De ekkor megbotlottam egy zsinórban és csak egy nagy koppanást éreztem a fejemen, mert behunytam a szememet.
- Hát jól lefejelted a tévét mondhatom! A játéknak vége. – dicsért ismét Huni.
- Boccs. De nem direkt volt. Vérzik? – mutattam az ütődésemet.
- Nem, nem vérzik, de mintha eltűnt volna egy kevéske hajad. – fintorgott Huni.
- Hogy micsoda? – kaptam a fejemhez.
- Nagyon vicces mondhatom! Hahaha! – mondtam, miközben Huni dőlt a röhögédstől.
- Te én szomjas vagyok. – szólalt meg, mikor befejezte a nevetést és letörölgette a könnyeit.
- Máris hozom! – ugrottam fel és elindultam a konyhába.
- Nem nem sükséges! Behozom inkább én! – kapott utánam. Biztosan félti a szobáját.
- Jajj, ne kérdesd magad. – szóltam rá. És így ment el az idő egészen hatig.
- Na most megyek haza, mert anyámék ma korábban mennek el. – mondtam.
- Jólvan. Menj csak. Majd holnap találkozunk a suliban. – mondta és kikísért.
- Na Hali! – köszöntem.
- Szevasz haver! – köszönt vissza. Mikor hazaértem, anyámék már összepakoltak.
- Mentek is? – kérdeztem, mintha gond lenne.
- Igen. Úghogy vigyázz magadra! Szia! – puszilt meg anyám.
- Szia! – mondtam.
- Szia! – köszönt apám is és neki is visszaköszöntem, majd kimentek az ajtón. Máté erre visszatelepedett a helyére, én pedig elindultam a moziba. Gyorsan odaértem, de Ádám természetesen megint előbb ott volt.
- Szia Take-kun! – köszönt és odalépett hozzám.
- Hali! – köszöntem vissza-
- Na megveszem a jegyeket. – szólt.
- Na abból nem eszel! Most én fizetek! – húztam ki magamat és próbáltam határozott képet vágni.
- Jó, de akkor a kólát és a popcornt én veszem! – nevette.
- Megeggyeztünk! – mosolyogtam. Aztán megvettünk mindent, ami kell és beültünk a leghátsó sorba. Már nagyon vártam a Kung Fu Pandát, de sokkal jobban érdekelt az Ádám. Ott ül mellettem egy popcornnyira. De nem merek hozzáérni.
- Elkezdődött! – vigyorgott rám.
- Végre! – próbáltam megkönnyebbült arcot vágni. Itt van, ilyen közel hozzám és nem merem megérinteni. Pedig úgy szeretném.
- Ez csaj? – hitetlenkedtem, amikor Tigris mester megszólalt.
- Egy világ dőlt össze bennem! – folytattam. Ádám pedig nevetett, mindig, ahánszor csak megszólaltam a film során.
Már elég régóta nézzük, Po most mászott fel Majom mester sütieiért. Szép kis spárga, mondhatom.
- Take-kun! Szeretnék valamit mondani. Ide fordulnál?- szólalt meg Ádám. Nem tudom mit szeretne, úgyhogy odafordulok. És ekkor belenézett a szemembe, majd tett egy hirtelen mozdulatot felém és az izgalomtól felforrósodott ajkai érintették az enyémet. Kezei átkaroltak és közelebb húzott magához. Szemeimet lehunytam, két karommal én is átöleltem és ajkaim elnyíltak. Sosem éreztem még ilyen izgalmat, mint most. A szívem ismét felgyorsult és elpirulhattam. Testünk teljesen egyáshoz simult és én egy valamit most már igazán tudok. Én szerelmes vagyok az Ádámba. Jobban szeretem, mint bárki mást… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
