Meghívás

- Na jó...Most ebbe a dologba nem megyünk bele jobban, úgyhogy hagyjuk is. Oké? - ajánlottam.
- Jól van. Szeretnél valamit mondani? - kérdezte. Talán észrevette a tekintetemen...
- Nos. Igen. - mondtam lassan.
- Akkor, had halljam! - nézett rám érdeklődve.
- Hát...ma Huni meghívott egy buliba, ami a jövő héten lesz. És csak annyit szeretnék, hogy van-e kedved eljönni. Biztos nagyon jó lesz és tudom, hogy ez nem épp a te világod, meg minden. És ha nincs kedved, akkor nem kell én nem szeretnélek kényszeríteni semmire...Egyedül is.. - ümlött belőlem a szó, mire Ádám rátette az egyik ujját a számra.
- Psszt! Nyugi! Ha ez neked fontos lenne, akkor elmegyek veled. Akármennyire is undorodom egy ilyen bulitól, elkísérlek. De remélem, hogy nem fog nekem jönni egy részeg idióta se és nem fog lehányni senki. Még csak az kéne! - nevetett. Ádám olyan aranyos és olyan kedves!
- Köszönöm! Olyan kedves vagy! - ugrottam a nyakába és meglepiként egy kis szenvedélyes csókkal fűszereztem. Most, hogy így teljesen összesimulva csókolózunk egy romantikus helyen majd megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy ez bármikor véget érhet. De nem is gondolok erre többet, mert nem szeretném, hogy megvalósuljon. Sokan azt mondják, hogy ha valaki nagyon sokat gondolkozik valamin, akkor az meg is valósulhat. Én már sokszor gondolkoztam ezen és nagyon nem szeretném, hogy valóra váljon az egyik legnagyobb rémálmom. Ezért sem fogok ezen gondolkozni, mert inkább kiélvezem az együtt töltendő időket. Most érzem igazán, hogy megállt a Föld és, hogy bármi történhet, nem foglalkoznák vele, mert itt van Ő, aki jelenleg mindennél többet jelent.
- Szeretlek Ádám! - bújtam mgjobban hozzá.
- Én...téged nem. - mondta elkomorodva, mire elengedtem és hátrább csúsztam. Tekintetem elsötétült és a világ fekete-fehérre váltott.
- Hanem, én imádlak! - rántott vissza magához és olyan, mintha soha többé nem akarn elengdeni magától, csókja pedig megabonáz, szinte el is vesztettem a fejemet.
- Ja igen...- hajtotta le a fejét egy kis idő múlva, közben mindvégig a karjai közt pihentem.
- Mi az? - kérdeztem rá.
- Hát...nekem is van egy kis bejelenteni valóm, de nem tudom, hogy hogyan fogsz rá reagálni. - mondta furcsa hangnemben.
- Mond csak! Ki vele! - bíztattam.
- Hát jó. Csak annyirl lenne szó, hogy mivel mi járunk és látszólag nagyon is komolyan gondoljuk, szeretnélek bemutatni a szüleimnek. Ne érts félre! Csak amiatt, hogy tudjanak arról, hogy a fiuknak már van barátja. - mondta.
- Nem tudom...Mert ha te elmondod, akkor nekem is el kéne. Nem? - gondolkodtam hangosan.
- De, talán. De ez miért baj? - kérdezte.
- Nos, az apám kinyírna, az anyám nem tudom, de a bátyám meg huhhú...- válaszoltam érthetően.
- A te családod még nem tudja, hogy meleg vagy, ugye? - kérdezett ismét.
- Hát nem. Nem rég még én sem tudtam.
- Értem. Én az én családomnak már egy ideje elmondtam, hogy úgy érzem meleg vagyok, de nem lett nagy gond. Apukám beletörődött és az anyukám is. Azt midták, hogy nem baj, majd a húgom feléről majd lesznek unokáik. - mosolygott.
- Szerencsés vagy, hogy ilyen szüleid vannak. Sajnos én nekem ez nem megy ilyen könnyen. Apám amúgy is utál és ha ezzel még oda állok elé, akkor aztán végem de tényleg. - magyaráztam el Ádámnak, hogy mi is a helyzet.
- Értem, de egyszer amúgy is túl kell ezen lenned neked is. - mondta. Könnyű ezt mindani. Lássuk csak a lehetőságeket. Ha odaállok ezzel apám elé, akkor vagy megver és aztán  ordítja le a fejemet, vagy leordítja a fejemet és aztán ver meg és az utolsó, amit szörnyű átvészelni de gyorsabb az az, hogy egyszerre ver és ordibál. A legszörnyűbb az egészben, hogy nem tudok mit tenni ellene. Ha elszökök, akkor úgyis megtalál és egyáltalán, hova is mehetnék. Fizikailag meg képtelen vagyok vele szembe szállni. Ez csodálatosan szar lesz.
- Igazad van, de nem ismered az apámat.
- Nem, de majd megismerem. És ne félj, mert úgy is ott leszek veled, végig.
- Hát...nem tudom...Na jó. De a te szüleiddel kezdjük! - egyeztem bele.
- Nekem úgy is jó, hisz az én ötleletem is volt, tehát oké! - mosolygott ismét és szorosan átölelt.
- Akkor ezt meg is beszéltük szerintem, de ha nem védesz meg, akkor nem engedlek majd ki a házból és te is kaphatsz egy kis fenyítést apám módszerei alapján. - fenyegettem viccesen.
- Hát jó, de utána ki kell majd engesztelned emiatt a gonosz tett miatt. - mondta és közben gyengéd puszikat adogatott az arcomra és egyet a nyakamra.
- Na! Ne légy perverz! - szóltam rá, majd mindketten elnevettük magunkat.
- ÁÁÁ!!! Rájöttem! - ugrottam fel a padról, mire Ádám eléggé furán nézett rám.
- Mi az? Mire jöttél rá? - kérdezte meghökkenve.
- Hát arra, hogy hogyan foglak hívni! - mutattam rá és igen bizar képpel vigyorogtam rá.
- Ne kímélj! Had halljam! - csukta be a szemét és összehúzta magát.
- Ádis! Ádisnak foglak ezentúl hívni! - jelentettem be és szép büszkén kihúztam magam.
- Ádis? Ennél azért roszabbra gondoltam. - állta fel a padról.
- Hát ez nem csúfnév, tehát még jó is. - mondtam, mire ő adott egy finom puszit a számra és megfogta a kezemet.
- Igaz és már ki is találtam, hogy hogyan fogom kiírni msn-re. - mondta miközben elindultunk a park kijárata felé.
- Ó ne is folytatsd! Tuti, hogy X-ekkel fogod díszítgetni! - találgattam.
- Pontosan! Okos vagy Takke! - dicsért meg.
- De azokkal már elcsúnyítod és az Ádis önmagában szép. Nem kellenek X-ek! - soroltam pár érvet, hogy ne "szépítse" X-ekkel.
- Nem fogsz meggyőzni! Így fog kinézni: XxXádisXxX. Hát nem tök jó? - mosolygott rám, mint valami pinkbe öltözött cukrosbácsira.
- De, nagyon jó! - vigyorogtam vissza eröltetetten. Ha tudná, hogy mennyire "örülök" neki, hogy X-ekkel veszi körbe a nevét, akkor soha többet nem X-ezne.
- Tudom, hogy nem tetszik, de nekem viszont igen, tehát kiírom. - mondta, majd megálltunk.
- Hát jó. Max nem nézek majd rá. - nevettem.
- Nos, akkor majd holnap találkozunk. - mondta.
- Igen. De ne úgy mint ma! - kötöttem ki.
- Jól van! Jó éjt Takke! - mondta, majd adott egy esti puszit.
- Jó éjt Ádis! - köszöntem el én is, majd haza "repkedtem".
- Heló Popsi király! - köszönt vihogva Máté, amint beléptem az ajtón.
- Görény...- morogtam, majd bementem a szobámba.
- Mi van már köszönni se tudsz? - kérdezte Máté. A halál fog neki válaszolni. Egy görény nem érdemli meg. Hagyjon engem most már békén a baromságaival. Annyira utálom, hogy mindig ezt csinálja! Ki nem állhatom ezt a muffin tolvaj görényt!
- Hali! - vettem fel a telefont. Vajon miért hív Huni?
- Csá haver! - köszönt vissza.
- Van kedved elmenni deszkázni? - kérdezte.
- Persze! Bármi jobb annál, mint hogy itthon dögöljek ezzel a görénnyel. - egyeztem bele.
- Oké! Akkor ott találkozzunk, én most indulok. - mondta.
- Jó, akkor indulok én is! Hali! - mondtam.
- Csá! - köszönt el, majd leraktuk a telefont. Na és akkor indulok is! Végre deszkázhatok! Már olyan rég deszkáztam! Nyíííí!!!!
- Léptem! - jelentettem be Máténak.
- Már nyolc óra lesz, tehát figyelj a seggedre, nehogy fáljon mire hazaérsz! - gúnyolódott.
- Rohadék...- morogtam, majd jó erősen becsaptam a bejárti ajtót. Utálom...De inkább most a deszkázásra gondolok, ahelyett a görény helyett. A finom szellőre, ami az arcomat éri gurulás közben és trükkökre, amiket más meg tudok csinálni. A sikerélményre, amit akkor érzek, ha sikerül valami. És mindenzek, ha nem lettek volna, akkor nem is deszkáztam volna azon a napon. Azon, amelyen elütöttem Ádist. Dezskázós napjaim egyik legjobbja volt az, amikor ott feküdtem Ádison, majd gyönyörű mosolyával tovább állt.
- Hali Huni! - köszöntem neki, mikor odaértem a pályára.
- Csá! - köszönt vissza, majd belevágtunk. Huni nagyon ügyes. Oylankokat tud, hogy csak úgy nézek utána.
- Á látom a deszkás pólót vetted fel. - mondtam, mikor épp elgurlutunk egymás mellett.
- Igen. Pont ide illő. - mondta, mikor ismét találkoztunk. Jó lenne, ha én is olyan ügyes lennék mint ő. Persze én sem vagyok rossz, de Huni, ő nagyon ott van.
- Amúgy mi van a csajjal, akivel ma találkoztál? - kérdeztem, mikor leültünk egy kis pihenőre.
- Hát, nem tudom. - válaszolta. Annyiora idegesítő, ha valaki nem képes elmondani kerek-perec,  hogy mi történt vele. Itt van Huni. Ma kihívta egy ismeretlen csaj az udvarra és elvárja, hogy mindenre külön kérdezzek rá. Baromi jó, mondhatom.
- Na meséld már el, hogy mi történt ma! - kértem meg Hunit.
- Semmi különös nem történt. Kihívott és mondta, hogy szimpatikusnak tart és szeretne velem megismerkedni. Petrának hívják és nem tűnt annak a hülye picsának, de még nem tudtam róla meg sok mindent.
- De ha már megtetszettél neki, akkor nem lehet olyan rossz. - nevettem.
- Ebben van valami! - mondta és halál komolynak tűnt.
- Te egoista! - löktem meg.
- Én nem vagyok egoista! Én kérlek szépen csak realista vagyok! - mondta Huni, majd kihúzta magát.
- Na jó, ezt hagyjuk. Inkább azt áruld el nekem, hogy hogyan néz ki!
- Nem volt csúnya. DE tudod, hogy nekem nem csak a szépség számít. - válaszolt Huni.
- Ja, tudom. Na menjünk! Guruljunk párat! - mondtam, majd mind a ketten felálltunk a padról és vágig száguldottunk jó párszor a pályán. Én persze egyszer  el is estem és Huni jól kis is röhögött, de hát ez is benne van a pakliban.
- Na haver! - szólt Huni, mire oda gurultam hozzá.
- Mond! - mondtam.
- Már fél tíz. Én elfáradtam. Megyünk? - kérdezte.
- Aha. Csak még megyek egy kört. - mondtam, majd megfordultam és gurultam egy jót. Imádok deszkázni és ennek nem tudtam ellen állni.
- Na mostmár mehetünk! - álltam Huni elé útra készen.
- Jó. Akkor indulás! - jelentette ki Huni és egy kis idő múlva ketté is váltunk. Tök jó, hogy van egy olyan haverom mint Huni. Jó vele lógni. Szeretem Hunit! Persze nem úgy mint Ádist, hanem úgy mint egy legjobb barátot. Vajon Édisnak is van ilyen barátja? Mert én még nem hallottam, hogy lenne. Persze én sem meséltem neki Huniról. Na majd holnap. Sőt, talán egyszer be is mutatom őket egymásnak. De, nem...Az oltári nagy baki lenne. Akkor Huninak tunia kéne arról, hogy meleg vagyok. De várjunk csak! Én nem is vagyok meleg. Szerintem inkább biszexnek hívnám magamat, hisz volt egyszer egy barátnőm is már. Igen a biszex jelző jobban illene rám. Bár még ettől is kiborulna Huni, tehár nem, nem szabad megimserniük egymást. Sőt Huni tudomást se szerezhet erről a dologról. Az biztos, hogy akkor vége lenne a barátságunknak és akkor már nem maradna Mellon kívül egy haverom se és amúgy is, Huni nekem sokat jelent. Ő legjobb haverom és nem ronthatok el mindent.
- Na fáj a segged popsi király? - kérdezte Máté, amint átléptem a küszöböt.
- Szállj már le rólam, te görény! - mondtam, majd bementem a szobámba és mint szoktam jól bevágtam magam mögött az ajtót. Vajon mikor száll le a Popsi királyos dologról? Ez már olyan idegesítő és az ajtók is tönkre fognak menni. Aztán azért is én kapnék Apámtól. Pedig nem is az én hibám lenne, mert Máté baszogat állandóan. Ha ő nem illetne külön féle jelzőkkel és nevekkel, akkor az ajtók is megúsznák és én is.
Fú de későre jár már. El kéne mennem fürdeni, aztán pedig irány az ágy.
- Mész fürdeni Popsi király? - kérdezte Máté amikor meglátta, hogy a fürdő felé igyekszem.
- Semmi közöd, ahoz, hogy mit csinálok! - osztottam ki egy egy mondatos kemény szöveggel, majd, hogy a fürdő ajtaja se maradjon ép, azt is jól becsaptam. Miért szeret ez ennyire szivatni engem? Menne inkább a kurváihoz, mint, hogy itthon legyen és ne hagyjon békén.
- Szép álmokat! - mondta Máté vékony hangon, mikor mentem vissza a fürdőből.
- Mint egy lány férfi bőrben. Szánalmas vagy már, komolyan. - mondtam lenézően, majd bementem a szobámba.
- Én a te helyedben ki se nyitnám a számat Popsi király... - mondta, majd továb nézte a pornóját. Csak menne már el arra a rohadék egyetemre, hogy soha többet ne lássam azt a köccsög fejét!