Ádis a jó kisfiú és az ajándék koton

- Te! Az nem a szomszéd néni ott? - büködött meg Ádis, mikor már egy pár perce a moziban ültünk.
- Melyik? - kérdeztem.
- Az, amelyik épp most jön lefelé a lépcsőn. - válaszolta és közben a nénire mutogatott, de az nem vette észre.
- Az a barna köpenyes? - kérdeztem.
- Nem az férfi nem látod? - nézett rám lenézően.
- Ja tényleg! - nevettem - Akkor az a szépen kiöltözött? - kérdeztem.
- Nem. Az nem is olyan öreg. Az a másik, amelyik kabátban van és egy kicsit rózsaszínes a sapkája. - mutatta, mire én is észrevettem.
- Ja az! De én honnan tudjam, hogy a szomszédotok-e vagy sem? Egyszer voltam nálatok és az is ma volt. - mondtam ez utóbbi mondatot, kicsi tszúrós tkintettel, miután hátradőltem kényelmesen.
- Jó boccs. De amúgy meg minek kérdezgettél, hogy ha nem is tudod? - kapott a fejéhez.
- Csak úgy, mert még úgysem kezdődött el a film. - válaszoltam.
- Te ez erre tart! - fordult gyorsan felém Ádis, nehogy észrevegye az a néni. Miért fél ennyire attól a nőtől? Nem értem én ezt a srácot.
- Aha...És épp most ült le melléd. - kuncogtam. Mekkora egy nyuszi! Hát ma mondjuk jó nagy is. Biztos van 180 centi.
- Ne már! - nyöszörgött, majd lassan megfordult. - Jó estét! - köszönt a nénik, egy erőltetett mosollyal.
- Jó estét! - köszöntem én is vigyorogva, mert most legalább Ádis visszakapta. Ha én szenvedtem már egy sort ma este, akkor ő se ússza meg.
- Te ez minket néz! - mutattam a nénire egy idő után, amikor már a film is elkezdődött.
- Ne mutogass rá! És nem csoda! - szólt rám Ádis.
- De miért? - kérdeztem érdeklődve. Lehet, hogy a nő egy maffia tagja és nem is nő. Ádis meg csinált valamit, ami miatt a maffia el akarja kapni. Vagy esetleg Ádis nem is az, akinek vallja magát, hanem egy titkos ügynök, a néni meg egy bűnöző. Vagy talán én vagyok veszélyen, mert valami titkos erőm van, csak nem tudok róla, esetleg a szüleim nem is a szüleimk, hanem valahol van kér tök klassz szülőm, akik csak rám várna, de a néni el akar rabolni, mert sokat érek, Ádis pedig meg szeretne menteni. De belém szeret így dupla védelmet kapok tőle és nehéz lesz majd elengednie, jajj de jó! Én hősöm!
- A néni a szomszédunkban lakik és úgy gondolom, hogy Apáék küldték utánunk. - válaszolt Ádis. Hát majdnem eltaláltam...Ádis nem is hős, hanem csak egy őrzött jó kisfiú?
- És most mit akarsz csinálni? - kérdeztem.
- Hát mivel a film már megy, nem ülünk át máshova...De mivel anyáéknak is elmondja, hogy mit csináltunk, nem csinálhatunk semmi forrót. Sajnálom. - válaszolta Ádis.
- Hagyd csak. Majd leközelebb. Ez várható volt. Viszont az én szüleimmel nem lesz ilyen könnyű.
- Csak nem lesz olyan rossz. Viszont remélem, hogy ezentúl nem lesz a sarkunkban senki. - mondta, majd mindketten a filmre koncentráltunk. Ádis náha-néha próbálkozott, de az a nő úgy bűmult minket, mintha valami valami rosszat csinálnánk. Vagy azon múlna a világ sorsa, hogy Ádis, meg én vissza tudjuk-e fogni magunkat egy másfél órára. Szörnyű ez a nő, mint valma tacsi, akinek a szemi ránkszegeződtek és soha többé nem tud elnézni egy másik irányba. Utálom, ha néznek, ha meg bámulnak ez szörnyűbb. Kajálni sem szeretek közönség előtt, úgyhogy a popkornt is inkább úgy eszem, hogy elbújok Ádis mögött. Ha a film végéig így fog bambulni és komolyan mondom a fejére húzom a popcornos dobozt.
- Jó volt a film, de kár, hogy egészen eddig minket nézett az a nő. - nyújtózott ki Ádis az épületből kifelé menet.
- Hol az a nő? Rá húzom a fejére a popcorsnos dobozt! - mértem fel a terepet.
- Na add azt ide! Nem húzol te semmit sehová! - szólt rám, majd kivette a kezemből a dobozt és biztonságba helyezte egy kukában.
- Ó! Pedig ez lett volna az estém egyik legjobb élménye! - mondtam.
- Na és ez milyen! - ölelt át szorosan Ádis az utcának egy nem olyan forgalmas helyén, majd finoman elkezdett játszani a számmal, majd elkapta a hév mindkettőnket és forró csókolózásba kezdtünk. A hátamat simogatta először finoman, majd a pólóm alá bújt a keze ás gyengéden cirógatott. Másik keze a fenekemen landolt, de nem érdekel, nem szakítom félbe, mert szeretem és ez beletartozik. Egyik kezemet finoman a hátára csúsztattam, másikkal pedig a válla fülütt átkaroltam. Lassan teljesen egymáshoz simultunk és a szívem legalább annyira dobogott, mint amikor először csókolt meg. Aztán lassan elengedte a szája az enyémet, majd a homlokunk ért össze.
- Szeretlek. - suttogta Ádis.
- Én is! - suttogtam és bizonyítékul csókot leheltem finom ajkaira.
- Na és ez már jó élmény volt? - kérdezte mosolyogva.
- Hát...- viccelődtem.
- Na tudod mit kapsz te legközelebb! - egyenesedett ki, mire én hátulról átkaroltam.
- Ez volt estém legjobb élménye és remélem, hogy lesz még pár ilyenben részem! - mondtam nevetve, majd kézenfogva elindultunk haza felé.
- Párban? Hú mennyi lesz még és még milyenek! - nevette. Na jó. Ez alatt meg mit értett?
- Te kis perverz! De azért szeretlek! - mondtam.
- Én percerz? Dehogy! - legyintett, majd mindketten nevettünk egyet rajta. Hogy mondhatja azt egy olyan ember, aki állandóan a másik fenekére pályázik és a másik pólója alatt matat, hogy nem perverz? Hát azért ránk ne szakadjon már az ég! Ha meg nem is perverz, akkor van benne egy kicsi az biztos.
- Szia kisköcsög! - köszönt Máté. Na most aztán nem csap be!
- Hali Máté! Most nem dőlök be, hogy nem hívsz többé Popsi királynak! Tudom, hogy ezt tervezted, de nem, a mi az? Most egy szót se szólsz? - álltam be hősiesen az ajtójába.
- Te normális vagy? - názett rám flegmán.
- Igen. Miért? - kérdeztem csodálkozva.
- Abbahagytam a Popsi királyos dolgot, nehogy buzinak nézzenek. - mondta, majd a gépe felé fordult. Ezt a rohadékot! De már megint pofára estem. Ilyen nincs! Miért pont az én bátyám? Miért?
- Rohadék...- morogtam, majd szépen lassan becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. Most csak azért nem csaptam be, mert már lelkileg és fizikailag sincs erőm hozzá. De miért csinálja ezt velem? Mindig én maradok alul és ezt már unom. Elegem van ebből a rohadékból. Na de mindegy. Minek is foglalkozom vele? Nagy hülyeség az egész, úgyhogy inkább lefürdök, majd bevágódok az ágyamba. Ma már inkább nem is ülök le msn-ezni. Majd holnap beszélek Melloval. Most csak hülyeséget tudnék írni és erre jelenleg senkinek sincs szüksége. Talán még meg is bántanám, amit nem szeretnék és szerintem ő se. Bár talán a szülős dolgot megbeszélhetném vele. Vagy inkább ne? Á, de jó lenne és ő is örülne neki. De nem mert már fáradt vagyok. Hmm... De kit érdekel, hogy fáradt vagyok? Ő Mello ponttal az ó közepén és megérdemelné, hogy ezt elmondjam neki! El is mondom! Nem...nem inkább nem. Fáradr vagyok én már ehez. Mit képzelek, hogy ilyen fáradtan leülök a géphez és zaklatom Mellot a hülyeségeimmel? De ez nem is hülyeség, sőt nagyon is fontos dolog. Talán mégis el kéne mondanom neki. Bár mit reagálna? Röhögne a lámpalázam miatt, vagy mondana valami jó rövid és tömör cuccot, amit reakcóinak könyvelnénk el és ennyi. De mi van, ha mégsem? Ha valami okosat mondana és jól elbeszélgetnénk? Talán mégis el kéne neki mondanom. Na jó Take-kun! Feldobok egy érmét és eldöntöm. De hol egy érme? Á nem találok!
- Máté? - kérdeztem.
- Mi van? - kérdezett vissza.
- Van egy érméd vagy valamid, amit fel tudok dobni? - kérdeztem aranyosan, hogy adjon is.
- Na ne jétszd a buzi macskát, inkább itt van nesze! - adta a kezembe.
- Koton? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Igen, nem jó? Ez votl a legközelebb és ebből van a legtöbb. - magyarázta.
- De, végülis jó. - válaszoltam. Na ha ez a fele lesz, akk írás, ha a másik, akk fej. Ha fej lesz, akkor beszélek Melloval.
Na de most melyik is volt a fej? Na ez lesz!
Írás. Boccs Mello ma nem beszélünk...
- Kössz! - mondtam, majd odanyújtottam neki a kotonját.
- Tiéd lehet. - mondta. Milyen kedves lett hirtelen. Boztos van valami hátsószándék.
- Kössz. - mondtam.
- De csak azért kapod meg, mert már hozzá értél. Ilyennel már nem csinálok semmit, hátha megolvadt a melegségedtől. - mondta.
- Honnan veszed, hogy meleg vagyok? - kérdeztem undokan.
- Először is: a seggedet nézegeted és képes vagy egy "pasi" seggére azt mondani, hogy nem is rossz. Másodszor: Nézz tükörbe! - válaszolta,  majd becsukta az ajtót.
- A pink már elismert a férfiak körében, tudd meg! - mondtam, majd jól becspatam magam mögött az ajtót. Hogy lehet valaki ekkora görény? És most mit kezdjek ezzel a kotonnal? Á zsebre vágom, nehogy apám félreértse, ha megtalálja nálam. Fú, léphetek fürdeni. Ágyő Mello! Ma nélkülöznöd kell! Sajnálom! A koton hibája...
- Szép álmokat! - mondta Máté, mikor vissza felé tartottam a fürdőből.
- Szállj már le rólam... - mondtam, majd behuppantam az ágyamba. A finom puha ágyamba, amiben most szunyálok egy jót.
- Szép jó reggelt! - köszönt Huni boldogan reggel a padban.
- Neked is, de mi ez a fülig érő száj? - fintorodtam el.
- Hát köszi a tegnapi bíztatást! - huppant be mellém.
-  Semmíí, de mesélj! - fordultam vele szembe.
- Hát nem történt sok minden, csak beszélgettünk és szimpatikusnak tűnik. Ma is fogunk beszélgetni. Talán szünetben is. - mondta és folyamatosan vigyorgott. Azt hiszem, hogy tetszik neki a csaj nagyon is. De klassz.
- Hogy is hívják? - kérdeztem.
- Petra. És nem csak, hogy SZÉP neve van, de még okos is és el lehet vele beszélgetni. Talán lesz valami. - mondta.
- Talán? Tuti biztos! - böködtem meg.
- Na ne bökdösődj! Inkább egy kicsit kimegyek a folyosóra, hátha erre jön. - mondta, majd felállt a padból és kiment. Örülök, hogy Huninak végre összejön valami egy lánnyal. És ha ő mondja, akkor tényleg klassz csaj lehet. Talán majd én is megismerem, ha bemutatja persze. Hát remélem, hogy bemutatja. Bár milyen nagy bunkóság lenne, ha én meg nem mutatnám be neki Ádist, de most meg elvárom, hogy bemutassa a Petrát. Bár a kettő nem ugyanaz! De talán még is csak van valami az előző gondolatmenetemben. Á, nem is gondolkozom ezen, mert csak magam ellen sorolnék fel érveket, tehát inkább nem alázom le magam, eleget kapok már Mátétól is. Az a rohadék! Csak menne végre el! És tessék, már megint rajta gondolkodom, pedig egy nagy görény és ki nem állhatom.
- Na én megyek a Petrához, úgyhogy ma is egyedül mész haza. - mondta Huni. Erre ne vegyen mérget. Mivel Ádis a szünetekben nem jött le, így biztos majd haza felé lep meg.
- Jól van. Menj csak. - mondtam enki.
- De ne szomorkodj, mert este majd ki mehetünk deszkázni, ha gondolod. - mondta.
- Jó. Majd megbeszéljük. - mondtam.
- Oké. Akkor csá! - mondta és kiviharzott az osztályteremből.
- Hali! - kiáltottam utána, majd elindultam a kijárat felé. Remélem meghallotta a kis szerelmes. Szeretem, ha Huni boldog és szerintem ezentúl már minden simán fog neki menni. Nem is csesztetik majd azok a barmok. Tényleg, azok felől már elég régóta nem is hallottam.
- Szia Takke! - ugrott mögém Ádis a kapuban. Hátulról átkarolt és a zsebem felé csúszott a keze.
- Hali! Észre sem vettelek. - köszöntem. Ennek meg hol a keze?
- NE! - szóltam rá, de már késő. Megtalálta a tiltott gyümölcsöt.
- Hmm...Na de Takke. Ez meg mekkora? Végülis nem is olyan nagy. Ugye nem baj, hogy megfogtam? - kérdezte.
- Minek vetted elő? - kérdeztem.
- Hát tudod megtetszett a zsebed...- mondta.
- Na add azt a kotont vissza! - kaptam ki a kezéből.
- Mire készülsz Takke? - nézett ravaszul.
- Hagyjál! - pirultam el.
- Hmm... Te rossz kisfiú! - legyintett és félénkül oldalra fordult.
- Ádis! Hagyj már! - indultam el.
- Na! Ne haragudj! - ölelt át hátulról.
- Dehogy! Rád soha! - mondtam és megfordultam, hogy kaphassak egy csókot, ami eltörli az előbb történteket.
- Na ma már haza kísérhetlek? - kérdezte.
- De nem kell. - mondtam.
- Jó, de egyszer úgyis haza kísérlek! - mondta és elindultunk.
- Na itt nekem el kell mennem. - mondta, mire megálltunk.
- Jó. Akkor ma hol találkozzunk? - kérdeztem.
- Hát, mondjuk mennyünk a parkba. Oda nem jön a néni és ma tök jó idő van hozzá. - válaszolt. Milyen jó érzéke van hozzá és hogy védi a nénit. Mondjuk védheti is! Ha meglátom akkor nem menekül! Csak az a baj, hogy már nincs meg a popcornos doboz.
- Jó ötlet. Akkor négykor ott! - egyeztem bele.
- Jó. Szia Takke! - köszönt el és kaptam is tőle egy búcsú puszit. Olyan édes! Mármint Ádis.
- Hali! - köszöntem el én is, majd mindketten elindultunk két különböző irányba.